Őszintén nem tudom, hogy az embernek a meglévő tulajdonságai csak úgy kialakulnak-e, vagy már eleve ilyen beállítottságú személyként jövünk a világra.

Azt viszont biztosan tudom, hogy én már egészen fiatal korom óta elég tudatosan álltam az életemhez. Nem csináltam semmit, csak úgy… Mindennek volt egy célja, ami hozzájárult egy későbbi álom megvalósításához.

Persze, alapvetően hiszek abban, hogy az életünkben minden apró eseménynek megvan a helye, és pillangóeffektusként hatással vannak egymásra az apró történések. De én most a tudatos, megtervezett dolgokra gondolok.

Ahogy mindennek, így az előre tervezős személyiségnek is megvannak a hátrányai… Például egy kicsit bánom, hogy nem mentem el sosem egy év szünetre gimnázium és egyetem között. Valamilyen másik országba dolgozni, és csak felfedezni a világot, minden különösebb kötöttség nélkül.

Úgy érzem, pár éve egy kicsit túlságosan is rá voltam feszülve arra, hogy gondosan megtervezzem életem alakulását. Nem volt benne egy hajszálnyi szünet sem, gimnázium után egyből egyetem, már egyetem alatt gyakornoki munkák, amiből az egyik aztán igazi állássá nőtte ki magát. Nem próbálgattam a szárnyamat, nem néztem másik opció után. Volt egy elképzelésem, amit minden áron véghez akartam vinni.

Aztán jött Anglia, ahová eredetileg szintén azért jöttünk ki, hogy egy másik tervet kövessünk. X év alatt összegyűjteni egy házra. Ez volt az elképzelés, ami aztán szerencsére azért megváltozott. Persze nagy vonalakban még mindig ez az elgondolás, amiért dolgozunk. De ez közben sokat lazult.

Mert, amit megtanultam, hogy eltervezni valamit, egy cél felé tartani igen is hasznos, és sokszor elkerülhetetlennek érzem a saját életemben. Nem tudnék, csak úgy céltalanul keringeni, nem tudni, hogy mit szeretnék egy, két vagy három év múlva. Nekem tudnom kell, én ilyen vagyok.

Viszont muszáj ezeket az elképzeléseket lazítani, mert ha túlságosan tudatosan élünk, pont az élet zamatát veszítjük el. Menni kell, világot látni, megvalósítani dolgokat, amik a szívünk legmélyén vannak. Vagy éppen csak otthon ülni, ha olyan típusú emberek vagyunk. A lényeg az, hogy nem elég, hogy ha az ember látja az út végét, hogy mit szeretne kihozni egy-egy évből, hanem meg kell élni az utat is.

Valamilyen szinten ez is tervezést igényel, mert a legtöbbünknél egy utazás sem csak úgy a semmiből születik meg. Hosszú hónapok elgondolását, spórolást igényel. Ezért kell már időben rákészülni.

Az egyik dolog, amit nehezen viselek, mikor az emberek kifogásokat gyártanak, hogy "jajj megcsinálnám én ezt vagy azt, de sajnos most nem úgy hozza az élet". Vagy épp nincs rá idő. Természetesen vannak élethelyzetek, amikor valóban nehezebb valamit megvalósítani. De ha az ember igazán szeretne elérni egy dolgot, az csak egyes egyedül rajta múlik. Neki kell megteremteni a teret, az időt rá.

Ezért fontos, hogy őszinték legyünk magunkkal és gyakran gondoljuk át, hol tartunk az életünkben? itt szeretnénk tartani? Vagy valamit változtatnánk?

Sokkal egyszerűbb valamit elérni, ha megszabunk magunknak egy határidőt. Egy ilyen dátummal észrevétlenül belevéssük az agyunkba a tervünket, és a szívünk sokkal jobban fog húzni a megvalósítás felé, mintha csak hagynánk elveszni a gondolataink tengerében. Mert senki sem szeret elbukni, még ha csak egy olyan bagatell dologról is van szó, mint egy önmagunk által meghatározott időpontig elérni valamit.

Legyél egyszerre engedékeny és kemény önmagaddal szemben, hidd el, sokkal több mindent elfogsz érni, mintha csak keresnéd a kifogásokat!