Neked senki nem mondta, hogy az élet ilyen kacifántos lesz a húszas éveidben? Akkor majd én...

Életkezdési Válság

Akkor mi most itt élünk?

Őszinte írás a költözéssel való küszködéseinkről

2020. április 23. - reginaszentgroti

Egyszer minden ember életében eljön az idő, mikor teljesen egyedül, vagy párjával együtt lakik. Sokszor alig várjuk ezeket az időket, hogy végre egy kis nyugalmunk legyen, senki se zavarjon, szóval egy kicsit meghittebb legyen a környezet.

Aztán ott állunk egy üres lakásban, amit nekünk kell otthonunkká varázsolni.

egyedul_eles_uj_lakas.jpg

A házból úgy lesz otthon, hogy emlékekkel, képekkel, számunkra fontos tárgyakkal töltjük meg.

Az évek és a rutin biztosan könnyebbé teszi az idők során a házak „belakását”, de nekem, személyesen mikor először vettünk ki egy tejesen üres lakást, egy nagyon nehéz időszak következett.

Sosem gondoltam volna, hogy valaha az egyedül élés problémát okozna az életemben. Aztán úgy alakult, hogy majdnem két éve el kellett költöznünk onnan, ahol addig éltünk.

A tökéletes házból, amihez minden barátunk közel lakott. Amiben tökéletes volt a kialakítás, és a világ legjobb szobájában lakhattunk. Az a ház tényleg maga volt a tökély, a mai napig emlékszem arra az érzésre, mikor először beléptem ajtón, szinte rögtön megszerettem.

De onnan mennünk kellett, és maga a lakásvadászat sem ment könnyen, így egy ideig barátoknál húztuk meg magunkat. Viszont, akárki élt már más embereknél ideiglenes tudhatja, hogy ez egy idő után mindkét fél számára kellemetlen. Az elnyújtott vendégségben mindenkinek alkalmazkodnia kell a másikhoz, és senki sem tudja teljesen otthon érezni magát.

Így, amikor megtaláltam a mostani lakásunkat, rögtön, gondolkodás nélkül rábólintottam. Naivan semmit sem gondoltam át, még a barátom véleményét sem kértem ki róla. Viszonylag frekventált helyen, közel mindkettőnk munkahelyéhez, ráadásul olcsó volt és ami a legfontosabb, azonnal lehetett költözni!

Szóval igent mondtam.

Először jött a felhőtlen boldogság időszaka, mikor még nem laktunk ott, csak elkezdtük bevásárolni a lakáshoz szükséges dolgokat. Rettenetesen furcsa volt, mikor kézbesítették a hűtőnket, én pedig ott álltam előtte azt gondolva: wáó, van egy igazi hűtőm. És persze, izgalmas is volt ez a része, beszerezni az első dolgokat.

 Közben viszont iszonyú sok pakolás, fejtörés, szervezés és energia.

Majd beköltöztünk.                                                            

És az egész lakás rettenetesen üres volt. Akkor ütött meg igazán, hogy ebből nekünk kell otthont varázsolunk, és nem tudom azt, hogy kell csinálni. Nem tudom, hogy teremtsem meg azt, ami eddig a többi helyen megvolt. Az összes kis apróságnak helyet találni, eldönteni, hogy melyik szobában alszunk majd. Plusz, az összes szolgáltatóval egyeztetni az adatokat, internetet szerezni, a cuccainkat szétpakolni. Valahogy semmi sem ment olajozottan, minden döcögött, és az ügyintézések is akadoztak.

Olyan érzés volt, mintha el lettünk volna átkozva, és egy idő után ez eléggé frusztráló tud lenni. Mert nem mindig megy minden pikk-pakk, és mivel Angliában élünk, a család nem nagyon tudott segíteni, a barátokat meg nem akartuk folyton zrikálni ezzel. Amikor nem tudtuk megoldani segítség nélkül, akkor nyilván szóltunk valakinek, de igyekeztünk a saját vállunkon cipelni az összes terhet- szó szerint. Így az első hetekben a lakásavató partin kívül, nem sok kellemes emlékem képződött itt.

Ráadásul mi úgy gondolkodtunk, hogy amíg nem a saját házunkban élünk, addig nem szeretnénk sokat költeni bútorokra, mert ezek úgysem lesznek véglegesek. Mégis egy csomó mindent be kellett szerezni, olyan dolgokat is, amikre előtte nem gondol az ember.

Aztán az első két hét roppant nehéz volt fizikailag és lelkileg is.

Mert tényleg egyedül voltunk. Életünkben először nem az volt, hogy hazaértünk és volt valaki a házban, hanem csak ketten éltünk ott. Se macska, se barátok, de még egy szomszéd sem. Mikor hazaértem, - és még internetünk sem volt- leültem a kanapéra, és azon tűnődtem mit szoktak az emberek csinálni otthon, mikor egyedül élnek? Mert nem volt semmi rutinom, vagy szokásom, ami a házhoz kötődne, így tényleg ki kellett találnom, hogy most mit fogok csinálni.

Ezért utáltam én hazaérni elsőnek és csak egyedül unatkozni a lakásban.  Nem szerettem itt lenni.

Olyan furcsa volt, meg kellett szokni, hogy mennyivel csendesebb lett az életünk. Egyik percről a másikra lecsökkentek a minket ért impulzusok.

És soha senki nem mondta nekem, hogy ehhez hozzá kell szokni. Hogy akármennyire is buli az óriási szabadság, furcsa és magányos is lehet sokszor.

Meg kellett tanulnunk itt élni. Nem tudom ezt máshogy mondani, át kellett állni egy másik mentalitásra és otthont teremteni egy lakásból. S bár ez nem az egyik percről a másikra történik. Mégis szépen lassan kialakulnak a szokások, meglesz a dolgok helye és a csend sem lesz olyan ijesztő többé.

Egy pár dologra viszont megtanított ez a történet. Például, hogy utálok költözködni. J Illetve, arra is, hogy lehet utálni és szeretni épületeket, akármennyire is bugyután hangzik. Mert vannak helyek, amiket sosem fogunk tudni kiverni a fejünkből, olyan jó volt ott élni, viszont olyan is van, ami egyszerűen nem passzol hozzánk. Ezt lehet javítani, de megváltoztatni nem hiszem.

Egy nagy pozitívummal azért járt az, hogy keresztül mentünk ezeken a nehézségeken: sokkal önállóbbak lettünk. És már tudjuk, hogy bármi van, meg tudjuk oldani. A következő költözésnél már sokkal egyszerűbb lesz, így hogy átestünk ezen. Tisztábban látjuk mi működik és mi nem számunkra azotthonunkban. Ki kellett próbálni ezt is ahhoz, hogy tudjuk mire is vágyunk igazából. :)

Plusz, nekem meg kell tanulnom nem mindenre igent mondani gondolkodás nélkül....

Írjátok le kommentbe, hogy ti mit gondoltok erről! :)

 

 

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!

Az Életkezdési Válságot megtalálod a legnépszerűbb közösségi oldalakon is!

Likeold az oldalunkat a FACEBOOKON !

Kövess be INSTÁN is!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reginaszentgroti.blog.hu/api/trackback/id/tr8715635306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.