Neked senki nem mondta, hogy az élet ilyen kacifántos lesz a húszas éveidben? Akkor majd én...

Életkezdési Válság

Életkezdési Válság

Pár köröm-lerágósan jó sorozat/film, amit kevesen ismernek

Avagy a kedvenceim a thrillerek, sci-fik, pszicho-thrillerek közül!

2020. április 17. - reginaszentgroti

Az elmúlt hetek egyik leggyakrabban elhangzó kérdése: Tudsz mondani valami jó filmet vagy sorozatot?

Úgy gondoltam összeszedek párat a kedvenc sci-fi, thriller, nyomasztó hangulatú produkcióim közül. Mert ez most úgyis passzol a legtöbb ember lelkiállapotához…

Wayward Pines

A mai napig rejtély számomra, hogy ez a sorozat miért nem lett sokkal, de sokkal népszerűbb világszerte. Én olvastam a könyvet is (amit szintén nagy szeretettel tudok ajánlani!), illetve a sorozatot is (nyilván, különben nem szerepelne a listámban…).

A cselekmény Ethan Burke-re, egy amerikai titkos ügynökre koncentrál leginkább. Neki kell nyomozni egy másik, Wayward Pines-ban eltűnt ügynök után. Hamar kiderül, hogy valami nem stimmel a városban, a lakosok rettentően furcsán viselkednek, titokzatosan, nem szívesen járulnak hozzá a nyomozáshoz. Ethan elég rövid után feladja a nyomozást, és szeretné elhagyni a várost, csakhogy ez lehetetlen…

Ha valaki szereti az igazán izgalmas, tényleg köröm-lerágós sorozatokat, akkor ez neki való. Végig a fotelhez tapasztja az embert, és én személy szerint nem egyszer fogtam a fejem, és meredtem magam elé, hogy mi történik ebben a sorozatban…

Zseniális!

Fractured

A Netflix által gyártott filmek sokszor sikerülnek sekélyesre, unalmasra vagy éppen erőltetettre. Ettől a filmtől is kicsit féltem, mert úgy tűnt, hogy már az előzetesben lelövik az összes poént ( ez az előzetes funkció egyébként engem néha ki tud kergetni a világból).

Viszont ez a film elég kellemes csalódásnak ígérkezett! Ez a pszichológia thriller egy óra negyven perc alatt össze-visszarángatott magával. Sok meglepetést okozott, jók voltak a fordulatok és jó helyeken is voltak elhelyezve. Már amikor azt hittem kitaláltam a lényeget, hopp dobtak rajta még egyet. Így végig homályban tartottak, és kénytelen voltam megváltoztatni az álláspontomat hatszor a film alatt…

A történetben egy apuka viszi be a sürgősségire kislányát, aki  egy elhagyatott építkezés helyszínén sérült meg súlyosan. Már a film elején kiderül, hogy az apuka karaktere mélyen traumatizált, az alkohollal is problémái vannak és a házassága sem áll szikla szilárd lábakon. Ez a karakter fog minket végig vinni az egész filmem, a színész - Sam Worthing - jól hozza, a keveset beszélő, rejtélyes, züllött, mégis családját előtérbe helyező karaktert. S bár maga a történet izgalmas, a történetvezetés sokszor érződhet vontatottnak. Valószínűleg ezzel azt próbálták elérni, hogy a néző is átérezhesse azt, amin az apuka megy keresztül. Mivel végig csak az ő szemszögét ismerjük, ezért nagyon nem is tudunk kiszakadni az ő igazságából.

Aki nem szereti a lassan kibontakozó filmeket, amikben inkább az apró rezzenések, a ki nem mondott szavak a fontosak, azoknak valószínűleg nem ez lesz a kedvenc filmje. Viszont, akinek bejönnek  a rejtélyes, ködös, sötét lelkezetű pszicho-thrillerek, azoknak szeretettel ajánlom.

The Leftovers – A hátrahagyottak

Csak, hogy az elején leszögezzük, ez a sorozat kiváltképpen furcsa, és szerintem éppen ezért megosztó. Ez egy olyan sci-fi, ami végig nyomasztó, és sok minden nem derül ki belőle, egészen a legvégéig. Szóval, ha ebbe a sorozatba belevág valaki, akkor el kell köteleznie magát mind a három évadra.

Mapletonban, New York egyik külvárosában játszódik a történet, ahol váratlanul, egyszerre eltűnik egy csomó ember. Szó szerint felszívódnak, nyom nélkül, senki nem tud róluk semmit. Azt sem, hogy miért történt, azt sem hogy hogyan, sőt azt sem, hogy ez meg fog-e ismétlődni valaha?  A megmaradt lakosok ezt próbálják kideríteni, mindenkinek más megközelítése van a történtekről, így alakulnak ki különböző csoportok, szekták, születnek meg különböző elméletek. Csak egy valamit vehetnek biztosra, hogy már semmi nem lesz ugyanúgy, mint régen…

Az fogott meg igazán ebben a sorozatban - azonkívül, hogy tényleg tök random események történnek-, hogy nem válaszokat akar adni a miértekre. Hanem, inkább bemutatja, hogy mi történhet az emberekkel, hogyan birkóznak meg egy olyan jelenséggel, amiről sosem gondolták volna, hogy bekövetkezhet. Arra koncentrál, hogy hogyan változik meg az élet és maga az ember is egy ilyen szituációban.

A simple favour- Egy kis szívesség

Erre a filmre már azelőtt szemet vetettem mielőtt hivatalosan kijött volna, aztán mégiscsak jóval később tudtam megnézni (egyébként mindig ez van, izgatott leszek egy film miatt, aztán el is felejtem és pár hónappal később beugrik :D).

2018-ban jött ki hivatalosan, elég nehéz lenne besorolni egyetlen kategóriában, mert egyszerre vígjáték, thriller, dráma, de hivatalosan misztikus vígjátékként lett felcímkézve. Furcsa, mert simán lehet rajta tényleg jókat nevetni, de közben a két főszereplő Blake Lively és Anna Kedrick is zseniális alakításának köszönhetően a drámai pillanatok is teljesen átjönnek.

A történet egy vlogger, nyugodt, kisvárosi életet élő anyukáról- Stephanieról -, és az ő világába hirtelen becsöppenő gyönyörű és titokzatos Emilyről szól.  Egy nap váratlanul Emily felhívja Stephanie-t és kér tőle egy apró szívességet, ami váratlan események sorozatát indítja el. Főleg azért, mert Emily ez után a telefonhívás után eltűnik, és a nyomozás során mindenkiről sötét, rég eltemetett titkok derülnek ki.

Nem az a fajta film, amit végig izgul az ember, viszont teljesen le tudott kötni több mint két órán keresztül. Külön plusz pont jár a zene választásért, a francia sanzonok abszolút megágyaznak a hangulatnak a különböző jeleneteknél. 

Dead to me - Halott vagy

Ez a sorozat az egyik kedvencem lett, egy hét alatt nagyjából ki is lett pörgetve. Vígjáték kategóriában fut, viszont hasonlóan az előző filmhez, számomra ennek sem egyértelmű a kategóriája. Mert amennyire sok komikus pillanat van benne, pont annyi drámai elemet is tartogatott. Nagyon sok fontos komoly témát boncolgat,úgy  mint a halál, vetélés, egyedüllét, bizalom, hazugság.

Anélkül, hogy sokat elárulnék, a sorozat két nő kapcsolatáról szól, akik egy gyász csoportban ismerkedtek meg. Totálisan különböző élethelyzetben vannak, mintha két külön világból származnának. Valahogy a gyász mégiscsak összeköti őket, és nagyon hamar jó barátok lesznek, anélkül, hogy igazán bármit is tudnának a másikról. Legalábbis, mi nézők ezt hisszük…

A kémia a két színésznő - Christina Applegate és Linda Cardellini- között abszolút megvan. Rengeteg csavar van a történetben, vannak olyanok, amiktől néha fészkelődtem a székemben, mert kellemetlen volt, vagy nem is akartam látni, mert mondjuk túl sok. Végig izgultam, és alig bírtam kivárni mi lesz a vége, hogyan oldódnak meg a dolgok.

És ez volt az egyetlen csalódás egyébként, a vége. Szerintem elszúrták, túlságosan "hollywoodosra" csinálták meg. Ettől függetlenül kíváncsian várom majd a második évadot! :)

 

Circle - Kör

Ez egy viszonylag régi film – 2015-ös -, viszont én csak nem rég bukkantam rá, és felettébb elgondolkodtatónak találtam. Ez egy olyan alkotás, aminek az értelme igazából az néző értékeitől, világnézeteiből fakad. Nem fog egy konkrét tanulságot az arcunkba nyomni, sőt még csak arról sincs szó, hogy a végén elmondanák miről volt szó a filmben. Az egész egy filozófia eszmefuttatás,  társadalomkritika. Különösen jó egyébként, ha nem egyedül nézi az ember, mert jó beszélgetés beindító is lehet, érdekes eredményekkel.

Az alapkoncepció az, hogy 50 ember felébred egy sötét teremben, fogalmuk sincs miért, nem emlékeznek semmire. Hamar kiderül, hogy egy körön belül kell maradniuk, mert ha akárcsak egy centit is mozdulnak, egy lézer lelövi őket.  Azt hiszik, hogy ezzel el tudják kerülni a végzetet, ám gyorsan rájönnek, hogy nagyjából két percenként, ez a középről jövő lézer random lelő valakit. Ahogy az ilyen filmeknél az lenni szokott, először próbálnak rájönni, miért is történik mindez, majd lesz egy szószóló, majd próbálnak kor, nem, fontosság ( már, ha tényleg van ilyen értéke valakinek, csak azért mert mondjuk katona volt…) alapján dönteni, így eldöntve ki halljon meg következőnek.

Az egészben tényleg az az érdekes, hogy alig történik valami, mégis olyan beszélgetések alakulnak ki, amik az emberi lét alap kérdéseire keresgélik a választ. Például, hogy mennyire van joga egy fiatalabbnak élni, mint egy idősnek? Vagy annak, aki bevándorló az országban? Egy betegnek? Egy gyereknek?

Nagyon izgalmas, mert elgondolkodtatja az embert ezekről a dolgokról, és végig odaláncolja a képernyő elé!

 

Ismertétek már ezeket a filmeket? Vagy esetleg megnéztétek? Írjátok meg kommentbe a véleményeteket! :)

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!

Az Életkezdési Válságot megtalálod a legnépszerűbb közösségi oldalakon is!

Likeold az oldalunkat a FACEBOOKON !

Kövess be INSTÁN is!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reginaszentgroti.blog.hu/api/trackback/id/tr115619350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása