Rengetegszer halljuk, hogy de rossz nekünk, érzelmi intelligenciánkat tekintve gyenge, a fogyasztói társadalom rabjaivá vált, a boldogságukat hiába kergető fiataloknak. Lesz egy ilyen cikk is, de most először a mai világban lévő, számomra pozitív aspektusokra koncentrálnék inkább!

Az utóbbi pár évben arra lettem figyelmes, hogy én folyton csak búcsúzkodom: elköszönök az otthoniaktól, mikor ide repülök, búcsút intek az ittenieknek, mikor hazarepülök, ez a barát hazaköltözik, a másik pedig munkát kap egy másik városban. Valahogy itt kint, mindig minden mozgásban van, nagyon ritkák az állandóságok.

Egy ideje, főleg mióta kint élek Angliában, sokszor gondolkozom a következő dolgon: vajon a mostani fiatalok túlérzékenyek-e? A munkahelyemen, ahol rengeteg diákkal dolgozom együtt, sokszor lábbujjhegyen kell sétálgatnom, rettentően óvatosan kell megközelítenem a problémákat. 

New York az egyik kedvenc városom a világon! Akár több oldalt is tudnék róla írni, ám mivel már annyira sok információ, kép, élménybeszámoló van róla a neten, úgy döntöttem más oldalról kellene meg fognom a dolgot.

A pénznek önmagában nincs értéke, ha nincs mire költeni, akkor valójában haszontalan. Ez egy – a nem sok- tanulság közül, amit az egyetemi közgazdaságtan óráimról magammal hoztam.

A pénzhez való viszonyulásom mindig is kissé egyedi volt, sosem tartottam igazán nagy értéknek, mégis azt mindenkinek be kell látnia, hogy valamennyi tőkére szükség van az életben való boldoguláshoz. De mennyi pénz teszi valójában boldoggá az embert?

" Azt mondtad a távolság segít,

hogy idővel majd elmúlik ez az érzés. "

A határátkelés kérdését még mindig rengeteg mítosz övezi. Sokszor túlfűtött érzelmekkel találkozhatunk egy-egy fórumon és könnyen kaphatunk mi magunk is kedvet, vagy éppen az ellenkezője, adjuk fel idő előt tevünket. Rengetegen nagyon végletesen látják a kivándorlást, a skála egészen a hazaárulótól, az álmait megvalósító hősig tart.

Mielőtt kiköltöztünk volna Angliába, mi is, - mint mindenki más-, rengeteget informálódtunk ismerősöktől, csatlakoztunk rengeteg Facebook csoporthoz, fórumokhoz. Ez természetes, amikor az ismeretlenbe vág bele az ember, szeretné a legtöbb bizonytalan tényezőt kiiktatni.

Meglepően sokat tapasztalom még a mai napig is az online, vagy akár személyes térben is, hogy mennyire máshogy tudnak viszonyulni emberek az egész folyamathoz. Mivel én Angliában élek, ezért csak arról tudom leírni a tapasztalataimat. Én sosem szerettem a különösebb általánosításokat, egy percig sem hittem, hogy az összes angol felszínes, mint ahogy azt sem gondolom, hogy az összes magyar pesszimista lenne. Kétségkívül vannak jellemvonások, amik fellelhetőek, viszont ha az előítéleteinkkel együtt sétálunk be egy másik országba, abból véleményem szerint sok jó dolog nem fog kisülni!

Kicsit ezzel magam ellen beszélek, hisz én is pont ugyanezt csináltam, észrevétlenül, nem tudatosan, így válva saját magam ellenségévé. Túl sokat hallgattam az olyan mítoszokra, mint hogy az angoloknak csak kisegítő munkákra, mosogatásra kelleneke a külföldiek, hogy sok szempontból lenézik őket. Ez engem sok mindenben hátráltatott, mert ott motoszkált a fejem leghátuljában a gondolat kb mindig, mikor bekerültem egy csak angolokból álló társaságba.Pedig amúgy, pont az ellenkezője történt velem, a legtöbben elmondták, hogy milyen nagyszerű, hogy két nyelven is tudok kommunikálni, Budapestről is nagyon szívesen hallgattak, teljes mértékben nyitottan álltak hozzám is. Szóval bármi diszkomfort, amit éreztem, az igazából csak és kizárólag a saját problémáimból adódott.

A legrosszabb ebben, hogy ezek a népi legendák főleg olyan emberektől származnak, akik már maguk is kint élnek külföldön, ezért sokkal "hitelesebbnek" tűnik. Bele telt egy kis időbe, míg végre nem hittem mindenkinek azonnal vakon. Mert ez talán az első buktató, mivel kerestem a kapcsolódási pontokat, szomjaztam az információt, naivitásomból adódóan hajlamos voltam gyakorlatilag minden elhinni, mindenkinek. Ezt nem szabad.

A kivándorlás minden szempontból egy elképesztően személyes történet, biztosan kimerem jelenteni, hogy nincsen két ugyanolyan sztori. Eleve mindenki motivációja különbözhet, valaki azért jön ki, hogy egyetemen tanuljon, valakit egyedül a pénz motivál, megint más pedig a kalandvágy miatt költözik el. Ezenfelül még ott van az ember családi háttere, a saját története, amit otthonról hoz, az értékrendje. Egyszóval: mindenki máshogy érkezik, nem ugyanabban a lelki állapotban.

Az viszont biztos, hogy nagy változás ez, amit valaki vagy könnyedebben vagy éppen nehézkesebben vesz be. A beilleszkedés és a más kultúrához való viszonyulásunk is nagymértékben függ az intelligenciától, attól hogy mit hoztunk magunkkal. Csak, hogy egy konkrét példát mondjak, lehet, hogy valakinek úgy jön le, hogy nem kedvesek vele az angolok, mert mondjuk töri a nyelvet, és bár türelmesen végighallgatják őt, belülről az egész egy kínkeserves folyamatnak érződik. Nem nagyon lehet objektívan megállapítani, hogy mi az igazság.

Mindannyiunkat az a hely formál, ahol felnőttünk, azok az emberek, akik szeretnek bennünket, és azok a dolgok, amelyeket felcseperedve újra meg újra hallunk. - Amy Harmon

Ebből kifolyólag, a legnagyobb butaság, amit tehetünk, hogy hagyjuk magunkat befolyásolni. Legalábbis addig ne, míg ki nem alakult a saját véleményünk a dolgokról! Igenis ki kell magunknak taposni azt az utat, kialakítani a saját baráti körünket és az alapján eldönteni, milyen itt élnünk. Egyáltalán nem számít, ha a szomszédod azt mondja, hogy ez a világ legjobb országa és soha többé nem fog visszatérni a hazájába, ha te épp a honvággyal küszködve sírdogálsz az ágyadban.

Csak azért, mert egy másik országban élsz, még nem fognak teljesen más szabályok vonatkozni az életedre. Ugyanolyan nehéz lesz rátalálni a szenvedélyedre, mint ha otthonmaradtál volna. Ha olyan a mentálitásod, hogy még a legjobb napodban is képes vagy meglátni a rosszat, akkor ezen semmilyen országváltás nem fog segíteni. Szerintem a költözés akkor tud igazán működni, hogyha teljesen tisztában vagy azzal, hogy mit szeretnél és nem haraggal válsz elsz az adott országtól.

Nem szeretni egy országot anélkül is lehet, hogy minden működik. Ez péládul az én esetem. Nem vagyok oda Angliáért, de ezért nem a "debil angolokat" vagy a rossz időjárást okolom, hanem egyszerűen tudom, hogy ez nem a nekem való környezet. Egy rossz szót nem tudnék mondani erre a helyre, valószínűleg én nem tartozom ide. Könnyű lenne mást hibáztatni ezekért az érzésekért, egyszerű lenne azt mondani, hogy nem fogadtak be, elutasítóak voltak. Miközben, ha igazán végig gondolom, velem mindenki mindig nagyon befogadó volt és bármi problémám adódott az belőlem jött.

Az pedig a személyes kedvenc kérdésem, mikor az emberek az iránt érdeklődnek, hogy mennyit is lehet összespórolni odakint... Természetesen nem titok, itt jobban keres az ember, de megint vissza kell kapcsolódnom a cikk mondanivalójához, ez csak rajtad áll. Mikor a párommal egyikünk sem keresett túl jól is többet tudtunk félrerakni, mint a barátaink, akik igencsak jó pozíciókba dolgoztak. Mert mi ilyen típusú emberek vagyunk, jobban gazdálkodunk a pénzzel. Az igazság, hogy a kereseted bárhol ki tud folyni a kezeid közül, kevesebb pénzből nyílván nehezebb kijönni, de nem lehetetlen.

Tehát, ha külföldre költözés előtt állsz, szánj rá egy-két hónapot, hogy alaposan átgondold, miért is vágnál bele. Próbáld kizárni a körülötted harsogó zajokat és csak arra összpontosíts, ami neked fontos! Hiszen minden után, ez a te életed, más nem tudhatja mi fog számodra működni!