Neked senki nem mondta, hogy az élet ilyen kacifántos lesz a húszas éveidben? Akkor majd én...

Életkezdési Válság

Életkezdési Válság

Nem akarok telefonfüggővé válni!

Miért van égető késztetésünk a kütyü nyomkodásra mikor unatkozunk:

2020. április 04. - reginaszentgroti

Rengeteg mindenben különbözünk mi emberek, mégis a következő jelenség senkinek sem ismeretlen, ezt szinte biztosra veszem. Ha egész nap itthon vagyok, folyamatosan a hűtőt nyitogatom, felváltva kívánom meg az édes-sós ételeket, illetve majdnem minden percben a telefonom után kutatok, általában ok nélkül.

És én személy szerint ki nem állhatom ezt... Már nem az evés részét, mert azt kifejezetten élvezem. :) Viszont a telefon birizgálás az egy olyan dolog, amitől a falra tudok mászni. Rettenetesen idegesítőnek találom, mikor valaki ok nélkül pörgeti a közösségi médiát, mert nem értem, ez hogy okozhat bárkinek is igazi örömöt.

Viszont, amióta minden elcsendesedett körülöttünk és csak minimális ingerek érnek, sajnos észleltem magamon egy-két intő jelet, hogy én is belecsúsztam ebbe a hibába. Néha már sorozatnézés közben is a telefonomra gondolok, ez még rosszabb akkor, ha tényleg várok is valamilyen visszajelzésre, akkor szinte megállíthatatlanul ezen pörgök. Lehet, hogy nem is maga az itthonlét kapatott rá erre a rossz szokásra, hanem volt egy folyamata ennek, amit csak én tudok megállítani. Emlékszem, amikor ez az egész mizéria kirobbant, szinte szomjaztam az információra. Percenként akartam értesülni róla, hogy hol, éppen milyen a helyzet a világban.Melyik ország, hogy reagál a fejleményekre, milyen intézkedéseket vezetnek be? Sosem érdekelt még ennyire a politika, ebben a helyzetben mégis egyfajta megnyugvást éreztem a hírektől.Aztán jött a második hullám, mikor a közösségi médiában mindenki kiadta magából a véleményét, én viszont még nem döntöttem el, hányadán is állok a dolgokkal. Rengeteget böngésztem, néztem, hogy ki, miket posztol, mikor zárják re a reptereket, hogyan birkóznak meg maguk az emberek a hirtelen jött változásokkal.

És valahogy, észrevétlenül benne maradtam ebben a folyamatban. Azért, mert amikor a közösségi médiát nézem, egy pár pillanatig olyan, mintha mindenki velem lenne. Egy röpke percig fizikailag közel tudom magamhoz érezni ezeket az embereket. Ott látom, hogy mind együtt vagyunk benne az egészbe, ami egy végül is pozitív dolog is lehetne. Mégis rájöttem, hogy miután hirtelen enyhítem a híréhségem, nem érzem annyira jól magam. Mert tudom, hogy nincs rá szükségem. Amiket látok tartalmak, mások által posztolt képek, igazán nem érdekelnek, nem rágódnék rajtuk, ha nem pillantottam volna fel Facebookra.

És ez egy durva felismerés volt. Nem azért, mert azt gondolnám, hogy nem tudom a problémának elejét venni. Hanem inkább az a gondolat ütött éket a fejemben, hogy fura, hogy mi emberek, főleg fiatalok, nem bírjuk az egy helyben állást, az állóvizet. Semmilyen értelemeben. Kellenek az ingerek, a pezsgés, legyen ez kaja, telefon, sorozat vagy bármi. Most a karantén alatt is rengeteg ilyet tippet látok keringeni, hogy mit csinálj, hogy ne unatkozz...Táblázd be az idődet, hogy ne őrülj meg...

De, hogy lehet az, hogy úgymond megkaptuk ezt az időt az élettől, hogy csak legyünk. Semmi különösebb feladat tényleg, csak maradj otthon, azon belül szabadon rendelkezhetsz az időddel. És ez a legtöbb embert megijeszt. Valószínűleg azért mert elvesztették a tradicionális értelemben vett "funkciójukat"? Vagy eleve nem voltak boldogok, és minden más póttevékenység volt eddig? Ezt én nem tudhatom, viszont eszembe jutott egy érdekes gondolat menet erről: 

Mi az élet értelme? Van-e egyáltalán? Miért élünk?

Én személy szerint azon az állásponton vagyok, hogy mindenki a saját létének kell, hogy értelmet adjon. Viszont maga az élet, az nem egy feladat, az nem egy játék, aminek van egy elérendő mezője. Ez csak úgy van, semmi értelme nincs. Szóval, mi felelünk a döntéseinkért, de bármit teszünk, a végén így is, úgy is meghalunk. Az én véleményem, hogy igyekszem minél értékesebb kapcsolatokat kialakítani, megélni a pillanatokat, egyszerűen megpróbálni élvezni azt, amit kaptam. Nem igazán érdekel a státusz, pénz vagy úgy különösebben a javak. Csak legyenek meg az alapok és ennyi. ( Na jó, azért egy Renault Capturt vennék magamnak szívesen, de hát az gyönyörű....)

Mindenesetre (ezt eddig is tudtam), de most még inkább érzem, a közösségi média és a telefonok nem helyettesítik a valóságot, még csak a közelébe sem tudnak érni. És talán ez most még fontosabb, mint valaha értékeljük a napokat a szeretteinkkel, örüljünk, hogy vannak és élvezzük.

Ti, hogy vagytok ezzel? Észrevettetek magatokon valami kényszeres pótcselekvést a karantén alatt? Írjátok meg kommentben!

A bejegyzés trackback címe:

https://reginaszentgroti.blog.hu/api/trackback/id/tr7115588372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása